Hasznos tippek az iskolakezdéshez

Nyakunkon az iskolakezdés, és persze idén is mindenből a legjobbat szeretnénk a gyereknek. De a választék hatalmas, a rendelkezésre álló információ kevés. Miből milyet vegyünk, hogy az ne csak tetszetős, de hasznos is legyen? Mire érdemes odafigyelni az otthoni tanulósarok kialakításakor?

Indul az iskolaév, és idén is szeretnénk, ha a gyerek jól teljesítene. Ha könnyen venné az akadályokat. Ha kiegyensúlyozott lenne és vidám. Ebben persze nekünk is komoly szerepünk van, hiszen mi alakítjuk ki az ehhez szükséges környezetet – a szellemi és a fizikai környezetet egyaránt. Az alábbiakban ehhez próbálunk meg segítséget nyújtani.

Hideg vagy melegfehér?  LA 9/D - Asztali lámpa

Nem sokan tudják, hogy a fények színhőmérsékletének komoly élettani hatása van. Ez oda vezethető vissza, hogy a napfény színhőmérséklete is napszakról napszakra változik. Napkelte és napnyugta idején melegebb, vörösesebb tónusú, 2500-3000 Kelvin körüli, míg napközben hidegebb, kékesebb, jellemzően 5000-7000 Kelvin körüli.

Ezekhez a változásokhoz alkalmazkodott a szervezetünk napi ritmusa is, amit akár súlyosan fel is boríthatunk, ha nem a megfelelő színhőmérsékletű fényeket használjuk az otthonunkban. A természetes ritmusunk szerint a dél körüli órákban vagyunk a legaktívabbak – ilyenkor a leginkább kék tónusú a fény. A napnyugtára jellemző vöröses színhőmérséklet viszont aktiválja a szervezetben a melatonintermelést, ami alapvető szerepet játszik abban, hogy az éjszakánk nyugodt, pihentető legyen.

A fentiek alapján alakítottuk ki asztali lámpa családunkat, melynek majdnem valamennyi tagján állítható a fény színhőmérséklete. Azaz a tanuláshoz használhatjuk a koncentrálást támogató hidegfehér, az esti játékhoz pedig a melatonintermelést elősegítő melegfehér fényt.

Kisebbek számára tökéletes választás lehet a kutyát, illetve zsiráfot megformázó LA 9/D és LA 9/G termékünk, melyeknek már megjelenése is kedélyes, vidám. További ötletes részlet, hogy az állatfigurák szemét megérintve tudjuk szabályozni a világítást. LA 8/BG illuképEzen felül mindkét termék külön kapcsolható éjjeli fény funkcióval szerelt, hogy gyermekünk éjszaka is teljes biztonságban érezhesse magát.

Nagyobbaknak LA 6 vagy LA 7BT termékünk lehet a megfelelő választás: az előbbin 2 irányban elforgatható lámpafejtámogatja a fény tökéletes irányítását, míg az utóbbin BT-kapcsolat, beépített hangszóró és zenelejátszó funkció teszi a tanulást könnyebbé, élvezetesebbé. Ha kiemelt szempont a lámpa megjelenése, akkor hadd ajánljuk figyelmébe LA 8 termékcsaládunk tagjait. Az üzleti célra is tökéletes fekete vagy bézs asztali lámpán naptár, hőmérő és ébresztés funkció, érintőgombos vezérlés és elegáns inverz kijelző támogatja a hatékony munkavégzést vagy tanulást.

Sötétben is biztonságban

Mindig biztonságban

Ahogy rövidülnek a nappalok, hétről-hétre egyre hamarabb áll be az esti félhomály. A szürkületi időszakban pedig drasztikusan romlanak a látási viszonyok – nem véletlen, hogy ilyenkor már kötelező felkapcsolni a járműveken a világítást. Persze nem csak a járművek láthatósága romlik, hanem a gyalogosoké is. Az óraátállítással pedig elkerülhetetlen, hogy a gyerekek néha sötétedés után érkezzenek haza.

Erre jelent ideális megoldást BV 15 lámpánk, melyet nagyméretű csíptetővel láttunk el, így az az iskolatáskán vagy a ruházaton egyaránt stabilan rögzíthető. A termék működtethető villogó üzemmódban is, ami még jobban felhívja a figyelmet az utcán közlekedő gyermekekre. A tartozék elempár ebben az üzemmódban közel 100 óra működést biztosít. Ha ehhez hozzávesszük, hogy „filléres”, ezer forint alatti termékről van szó, akkor nem lehet kérdéses, hogy ekkora beruházást minden gyermek plusz biztonsága megér…

Az otthon melege

Az iskolakezdés és az iskolaváltás szorongás forrása lehet, csakúgy, mint adott esetben az elalvás, az esti villanyoltás időszaka. Épp ezért kiemelten fontos, hogy gyermekünk élettere ne csak praktikus, de egyben barátságos és otthonos, a gyermek biztonságérzetét támogató is legyen.

Nagyon hasznos lehet például egy olyan ébresztőóra, ami egyben biztonságot nyújtó éjjeli irányfényként is működik (LTCR 03). Vagy egy olyan készülék, amely éjjel képes a falra vagy a mennyezetre kivetíteni az aktuális időt (LTCP 01), és még mobiltartó rekesszel is rendelkezik (LTCP 02). Esetleg egy olyan, állítható fényerejű ébresztőóra, melynek 3D kijelzője nagyobb távolságból is teljes biztonsággal leolvasható (LTC 04).

Kifejezetten magas minőséget és minőségérzetet képvisel OC termékcsaládunk, melynek legtöbb tagja tapssal, illetve az ébresztő mellé történő koppintással is vezérelhető. Az idő- és a hőmérsékletkijelzés csak aktiválás esetén jelenik meg a valódi faburkolaton, míg nyugalmi állapotban a készülék a szoba letisztult, igényes dísze lehet.

Pont ezért lehet remek választás nem csak gyermeke, de akár az Ön saját hálószobájába is!

A Home by Somogyi termékeket keresd viszonteladó partnereinknél vagy webáruházunkban, a www.somogyi.hu-n.

2019-08-27T10:29:25+02:00